Tóth Levente: Gondolatok     Távolság.   Távolság nincs is. Kit e szó megragad, tán elragad, riaszt, kérdezzen s én elmondom szívesen, mit is jelent a szerelem. Mert megkaptam örökségem az élettõl, talán Istentõl, kitõl nem kértem ugyan, de mégis ide adta részem a nagy boldogságból.       Én bolond!   Mert a kismadár, mikor ... ugyan már! Miért pont madár? Lehet tigris. Mert én itt is, kissé odébb tõled, azon gondolkodom, az eszem hol hagyom, mikor Kedvesem otthagyom. Nálad. Veled maradtál, magad, s Benned velem. De sebaj. Hanyag mozdulattal tigrisnek öltözöm, s jövök, fénysebesség a köbön.       Csibének.   Szép almodat a hold orizze, szíved úgy is az enyém. Napod holnap jókedv töltse, csókod küldjed én felém. Mert arra várok, alva, ébren, csókod drága szerzemény, nem is adnám világ kincsért, az egyedül csak enyém. Cserébe, kis virágszálam, küldök én is milliót, õrizd meg s tedd el jó mélyre, mert nagyon szeret Levente.       Távolból.   Írok, mert mi mást tehetnék s válaszra várva gubbasztok agyam peremén. Elképzelem, szinte megírom a választ, mely nem jön. De mégis! Csontszáraz. Tudom is én miért, hisz nem mondod. Eszem, töröm magam: gondod okozója vajon én vagyok? Ki más lehetne, gondolom én, hisz szavaid ostora agyamban ég, ... pedig semmit nem mondtál. Csókoltál s szeretsz! Még? Mert a kétely mely távolból villámként mar belém... Meddig még? Szeret még a Kedves, hisz ö nekem a lét.