Szun-ce   ( A hadviselés törvénye, Kína, kb. ie. III.-IV. sz., a szerzõ ismeretlen )   részletek     Általában annak, aki már a csata elõtt a templomban biztosra veszi gyõzelmét, több lehetõsége van a sikerre; annak pedig, aki már a csata elõtt a templomban is azt fontolgatja, hogy nem fog gyõzelmet aratni, kevés lehetõsége van a sikerre. Több számítás: gyõzelem; kevesebb számítás: nem-gyõzelem; hát még ha teljesen hiányzik minden számítás! Ha ezek segítségével vizsgálom a dolgokat, a gyõzelem és vereség (okai) feltárulnak elõttem.   Aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az gyõz. Aki nagy és kicsiny sereget egyaránt jól tud vezetni, az gyõz. Aki maga elõvigyázatos, és ki tudja várni (az ellenség) elõvigyázatlanságát, az gyõz.   ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak magunkat ismerjük, akkor egyszer gyõzünk, másszor vereséget szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket.   A régi idõkben azok, akik igazán értettek a harchoz, mindenekelõtt legyõzhetetlenné tették magukat, s úgy várták ki az alkalmat, amikor az ellenség legyõzhetõ volt. A legyõzhetetlenség rajtunk múlik, de a legyõzhetõség az ellenségen. Ezért van, hogy aki igazán ért a harchoz, az legyõzhetetlenné tudja tenni önmagát, de nem képes elérni, hogy az ellenség mindig legyõzhetõ legyen.   Ezért mondják, hogy a gyõzelem feltételeit megismerhetjük, de valóban gyõzelmet aratni nem mindig tudunk. A legyõzhetetlenség: védekezés. A gyõzni tudás: támadás. A védekezés azt jelenti, hogy még hiányzik valami; a támadás pedig azt, hogy minden bõségben van. Aki ért a védekezéshez, elrejtõzik a kilencedik föld mélyébe; aki ért a támadáshoz, az a kilencedik ég magasából üt rajta (az ellenségen). Így lehetünk képesek az egyik esetben valóban megvédelmezni magunkat, a másik esetben meg biztosítani a gyõzelmünket.   A régi idõkben azok, akikrõl azt mondták, hogy értenek a harchoz, mindig könnyû gyõzelemmel gyõztek. Azoknak gyõzelme tehát, akik igazán értettek a harchoz, nem szerzett hírnevet és nem ismert hõstetteket. Azért gyõztek a harcban, mert nem követtek el hibát. Aki nem követ el hibát, annak vállalkozásai mindig gyõzelemhez vezetnek, s olyanok fölött aratja gyõzelmét, akik már eleve vereséget szenvedtek. Így hát a harchoz az ért igazán, aki szilárdan áll abban a helyzetben, amelyben nem szenvedhet vereséget, s ugyanakkor nem szalasztja el azt (a helyzetet), amelyben az ellenségnek vereséget kell szenvednie.   Aki igazán ért a hadviseléshez, az mindig a helyes utat követi, és betartja a háború törvényeit. Csak így tudja eligazítani a gyõzelem és vereség dolgát.   (Az ellenség) megítéléséhez tehát meg kell ismernünk sikert vagy kudarcot hozó terveit, kikémleléséhez meg kell ismernünk a mozgását és nyugalmát irányító elveket.   A víz a földterülethez igazodik, úgy irányítja folyását; a hadsereg az ellenséghez igazodjék, úgy biztosítsa magának a gyõzelmet.   Ezért a hadseregnek ne legyen állandó helyzete, mint ahogy a víznek sincs állandó formája. Aki azáltal szerzi meg a gyõzelmet, hogy az ellenséghez igazodva mindig képes változtatásokat és átalakításokat hajtani végre, azt méltán nevezhetnénk varázserõvel rendelkezõnek.   Ha az egész hadsereg bevetésével küzdünk az elõnyökért, akkor nem érjük el célunkat.   A mi rendünk segítségével várhatjuk ki a felfordulást (az ellenségnél), a mi nyugalmunk segítségével várhatjuk ki a nyugtalanságot (az ellenségnél). Ez az érzelmekkel való törõdés. Ha (az ellenség) közel van, várjuk ki, amíg eltávolodik; ha ereje teljében van, várjuk ki, amíg elfárad; ha éppen jóllakott, várjuk ki, amíg megéhezik. Ez az erõvel való törõdés. Ne bocsátkozzunk közvetlen harcba mindaddig, míg rendben vannak az ellenség zászlói; ne támadjunk rá mindaddig, míg teljes harci rendben állnak csapatai. Ez a változással való törõdés.   A bölcs (hadvezér) megfontoltsága mindig összeköti egymással az elõnyt és a hátrányt. Ha az elõnyökhöz mindig hozzászámítjuk (a hátrányokat is), akkor vállalkozásaink sikerében megbízhatunk; s ha a hátrányokhoz mindig hozzászámítjuk (az elõnyöket is), akkor minden szerencsétlenséget el tudunk hárítani.   A hadsereg számára nem az a legfontosabb, hogy minél több katonája legyen, hiszen nem csak katonai erõvel nyomulhatunk elõre. Ha éppen elegendõ erõt tudunk összpontosítani az ellenség helyes megítélése alapján, akkor máris biztosra vehetjük a gyõzelmet. Aki azonban meggondolatlan és lebecsüli az ellenséget, az óhatatlanul az ellenség fogságába kerül.   Ezért háborúzni az tud igazán, aki úgy mozgatja (seregét), hogy sohasem téved el, s úgy vezeti (vállalkozásait), hogy sohasem jut szorult helyzetbe.   Jól mondják tehát: ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat, akkor a gyõzelem nem maradhat el; s ha ismerjük a földet és ismerjük az eget, akkor a gyõzelmünk tökéletes lesz.   Ha mögöttünk erõdítmények vannak, elõttünk pedig szûk átjárók, akkor az körülzárással fenyegetõ terület; és ha nincs számunkra kiút, akkor halálos területen vagyunk.   Amikor nem származna belõle elõnyünk, ne mozduljunk; ha nem járna sikerrel, ne vezessük harcba a sereget. Az uralkodónak sohasem szabad haragtól indíttatva sereget támasztania, a hadvezérnek sohasem szabad dühtõl indíttatva bocsátkozni harcba. Csak akkor mozduljunk, ha ez megfelel érdekeinknek, s tapodtat se mozduljunk, ha az nem felel meg érdekeinknek.