Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.    Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségrõl, gyerekekrõl, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az idõt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvõ embert egy idõ után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta õket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítõ részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvõ behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetrõl beszélt. Bár a folyton fekvõ ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte õket a másik érzékletes leírása alapján.    A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülõ nõvér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belsõ ágyon fekvõ beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nõvér szívesen segített, kényelembe helyezve õt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tûzfalra néz. Megkérdezte a nõvért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nõvér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínûleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.        Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törõdve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük õket, de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.        Minden nap ajándék az élettõl, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.