A két magzat   Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívõ", a másik egy "kis szkeptikus". A "szkeptikus" azt kérdezi:   - Te hiszel a születés utáni életben? - Hát persze - mondja a kis "hívõ". - Az itteni életünk arra va1ó, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erõsekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket! - Hülyeség! - mondja a "szkeptikus". - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külsõ élet? - Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis "hívõ" -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni! - Nonszensz, lehetetlen! - mondja a "szkeptikus". - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is mûködhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid! - Hát persze hogy mûködni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis "hívõ". - Soha sem fog mûködni! - véli a kis "szkeptikus". - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra! - Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis "hívõ" -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Õ nagyon vigyáz majd ránk! - Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis "szkeptikus". Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! - válaszolja a kis "hívõ". - Mire a kis "szkeptikus": - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen! A kis "hívõ" elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - Majd halkan hozzáteszi: - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdõdik!